„Mondjátok csak! A szüleitek tudják, hogy ti vagytok a Ramones?” – részlet a Rock ’N’ Roll High School című filmből.
RAMONES. Csupa nagybetű! Azt sem tudom, hogy kezdjem… A világ első punk albumának elkészítőit nem is lehet máshogy jellemezni: gyors, hangos, Ramones! És hogy mi is a magyar vonatkozás? Nem más, mint a banda első dobosa, Tommy Ramone eredeti nevén Erdélyi Tamás.

1956. Magyarországot forradalom rázza meg. A vereség utáni megszorítások és bosszúhadjárat miatt sokan kényszerülnek elhagyni az országot. Közéjük tarozik az Erdélyi család is, akik a hét éves Tomival New York Queens negyedében találnak új otthonra. Pár évvel később, 1974-ben megalakul a Ramones. Eredeti felállásában Joey (dob), Dee Dee (basszus, ének), és Johnny Ramone (gitár) szerepel, de miután Dee Dee rájön, hogy nem tud basszusgitározás közben énekelni, a vokalista posztot átadja Joeynak, a dobok mögé, pedig honfitársunkat ültetik. A Ramones zenéje ezzel a mozdulattal formálódik olyanná, amit azóta is milliók imádnak, dicsőítenek, példaképpen állítanak maguk elé. Tommy Ramone nem volt a dob lekörözhetetlen virtuóza, az egyszerű ütemeket részesítette előnyben, de azokat sebészi pontossággal művelte. Aki kicsit is ért a zenéhez, jól tudja, a zenei képzettség nem egyenlő a kreativitással. A Ramones egy számában kb. 3-4 akkord található, ami egy akkori rock zenekar átlagos akkordkezelésének töredéke csupán. De mire jó egy zenekar, ha a nyolc méteres gitárszólók mögött nincs semmi érdemleges mondanivaló? A dalok egyszerű témái hihetetlen kreatív módon voltak megvariálva. (Aki Ramones számok feldolgozására vetemedik, nem árt, ha először alaposan feltérképezi, majd fejébe vési a dalok szerkezetét, ellenkező esetben könnyen eltévedhet.) A Ramones koncertek tehát nem voltak a zenei profizmus elapadhatatlan forrásai, de iszonyatos dinamikájukkal a srácok hamar belopták maguk a new yorki fiatalok szívébe. Egy átlagos Ramones koncert kb. 20 percig tartott, ami épp elég volt a fiúknak, hogy űberlazán elnyomjanak 14-15 számot. Az addig ne látott zúzáson túl a zenekar témaválasztása is roppant szerencsésnek bizonyult. A The Clash nevű angol punk zenekar gitáros-énekese Joe Strummer fejtette ki a róluk készült filmben, hogy azzal nem lehet azonosulni, hogy egy David Bowie kaliberű sztár a színpadon arról énekel, milyen szar a sztárok élete. Ezzel szemben a Ramones és társaik pont azokat a dolgokat ragadták meg, amelyek az „átlagos” embereket foglalkoztatják. Háború és béke, láttam egy faszajó csajt, kéne egy kis ragasztó, stb.
A Ramones első lemeze 1976 májusában jelent meg azonos címmel. Olyan mára slágerekké kövült számokat találhatunk rajta, mint a „Blitzkrieg Bop” (a rocktörténelem tíz csúcsművének egyike, Tommy Ramone szerzeménye!!!), a „Beat On The Brat”, a „Now I Wanna Sniff Some Glue”, a „53rd & 3rd”, de akár felsorolhatnám a teljes számlistát is.
Tommy Ramone dobosként még két albumon (Leave Home 1976, Rocket to Russia 1977) és mára legendává izmosodott koncertfelvételen hallható (It’s Alive! 1978), majd belefáradt a folyamatos turnézásba, és úgy döntött producerként egyengeti tovább a banda útjait. Az új dobos Marky Ramone így nyilatkozott: „Köszönöm Tommy Ramone-nak azt a dobolási stílust, aminek elsajátításához rohadt keményen meg kellett izzadnom!”
Tommy kiválása után is jó viszonyt tartott fenn a tagokkal. Amikor 2002-ben a Ramones örökös tagja lett a Rock ’N’ Roll hősök csarnokának, a clevelandi „Rock ’N’ Roll Hall of Fame”-nek együtt jelentek meg, és köszönték meg a díjat. Ezzel megkapták a szakma legnagyobb elismerését, Erdélyi Tomi, pedig ezzel vált az egyetlen magyarrá, aki ebben a megtiszteltetésben részesült. Ki is érdemelték. A Ramones 22 éves pályafutása alatt 2263 koncertet adott, 21 stúdió és koncertlemezt készített. Sztárokként (valószínűleg közvetlenségük miatt) pont otthonukban, az USA-ban nem kezelték sosem őket, de Argentínában például olyan nagy népszerűségnek örvendtek, hogy az utcára sem mehettek ki őrség nélkül, mert nem szabadultak volna a rajongók hadától. 1995-ben Joey Ramone testében nyirokmirigyrákot találtak. Ez vezetett a zenekar egy évvel későbbi feloszlásához. A 1996-os utolsó koncerten olyan zenészek is játszottak a Ramones társaságában, mint Lemmy, a brit Motörhead méltán híres basszeros-énekese, vagy a Rancid két gitárosa Tim Armstrog és Lars Fredericksen (akinek a „53rd & 3rd” című számban énekelt versszaka hátborzongató keveréke az energiától duzzadó üvöltésnek, a dallamos melódiának, a mindent elsöprő extázisnak).
Joey Ramone 2001. április 15-én hajnalban feladta a küzdelmet a rák ellen. Milliók gyászolták, a teret, ahol egy befagyott tócsán elcsúszott – eltörve ezzel medencéjét, ami halálának közvetlen oka – halála után hivatalosan is átkeresztelték, így most a Joey Ramone square névre hallgat.
Dee Dee Ramone 2002. június 5-én heroin túladagolásban halt meg a Chelsea hotelben.
Johnny Ramone-nal prosztatarák végzett 2004. szeptember 15-én, így már csak Tommy Ramone az egyetlen aki az eredeti felállásból még él.
A Ramones zenéje inspirált többek között olyan nívós zenekarokat is, mint a U2, a Pearl Jam, a Nirvana, a Rancid, a Green Day, az Offspring, Marilyn Manson, vagy a már említett The Clash.
Bono, a U2 frontembere nyilatkozta, hogy a Ramones zenéje azt sugallta, bárkiből lehet zenész, nem csak egy bizonyos réteg kiváltsága ez.
A Guns ’N’ Roses szólómestere, Slash mondta egyszer: „Road to Ruin. A legjobb album a világon. Erre a lemezre tanultam meg gitározni!”
Tehát, egy ilyen alap zenekar alap arca volt ez mi kis Tomink, minden okunk meg van rá, hogy dagadó mellel gondoljunk rá, köszönettel adózzunk neki.

2004-ben az amerikai Magyar Nagykövetségen exkluzív koncertet adott Tomi, Simonyi András, magyar nagykövet, Alexander Vershbow, orosz nagykövet, valamint az USA legnagyobb Ramones-szakértője Chuck D. Young, a Rolling Stone magazin újságírója. „Bár előzőleg Tommy Ramone érzelmi okok miatt elhárította a felkérést, hogy ő üljön a dobok mögé, este végül mégis a színpadra perdült és Kodály, Bartók és Liszt portéja előtt Simonyival elénekelte a Let's Dance-et” – www.index.hu
Tommy Ramone második helyen végzett a Matula Magazin internetes portál „Az 50 legnagyobb (legismertebb) ma élő magyar” nevezetű - szubjektív - besorolásán, megelőzve még Nagy Ferót is, aki szintén jeles művelője a stílusnak. Döntésüket azzal indokolták, hogy minden bizonnyal ő az a magyar, aki a legtöbb tini falán poszter formájában ott lóg. Egyébként az említett besorolás első helyezettje Puskás Ferenc (a lista közzétételének idején még élt) lett. Nem baj! Szép az a második hely, Tomi! Hey-ho! Let’s Go!
Ramones diszkográfia:
1997 We're Outta Here!
1996 Greatest Hits Live
1995 ¡Adios Amigos!
1993 Acid Eaters
1992 Mondo Bizarro
1991 Loco Live
1990 Pet Semetary
1989 Brain Drain
1987 Halfway to Sanity
1986 Animal Boy
1985 Too Tough to Die
1983 Subterranean Jungle
1981 Rock 'N' Roll High School
1981 Pleasant Dreams
1980 End of the Century
1979 It's Alive
1978 Road to Ruin
1977 Rocket to Russia
1977 Leave Home
1976 Ramones
-Limpek-
Forrás:
Saját kútfő
www.index.hu
www.matula.hu











Very interesting post, I
Very interesting post, I will be checking into this website again
العاب
العاب
العاب
العاب طبخ
العاب بنات
العاب اكشن
العاب
العاب مكياج
لعبة سونيك
ازياء
فساتين
اطباق ساخنه
مكياج
منتدى
بلاك بيري
ماسنجر بلاك بيري
خلطات الدكتور عبدالباسط
منتديات
العاب
منتديات مصرية
العاب بنات
العاب
-
العاب طبخ
-
عروس قطر
-
منتدي عروس قطر
-
العاب بنات
-
العاب تلبيس
-
العاب جديدة
-
اغانى -
بنات كول
-
منتديات
دليل مواقع
-
بنات قطر
-بلياردو
-
-صور×صور
-
قطريات
-توبيكات
فساتين 2010
-
منتديات بنات
منتديات
بنات قطر
مترجم جوجل
-
Travian -
قطر
قيمزر - بلياردو
منتديات
يوتيوب
توبيكات
صوررمنسيه
صورهيفاوهبي
العاب
العاب بنات
العاب تلبيس
مترجم جوجل
مترجم قوقل
ترجمة جوجل
ترجمة
الماسنجر
شات صوتي
شات
منتديات
قطر
بنات
بنات قطر
منتدى سوالف بنات
بنت قطر
الاميرة ديانا
صور الاميرة ديانا
منتدى سنت قطر
سوالف بنات
منتدى سوالف
فيس بوك بالعربي
فيس بوك
العاب
ألو فن
الو فن
allofan
العاب
العاب اكشن
االعاب باربي
العاب اطفال
العاب ماريو
العاب بلياردو
العاب بنات
العاب تسلية
العاب حروب جوية
العاب سيارات
العاب طبخ
العاب الدرجات
العاب كرة قدم
العاب ازياء
حظك فى حبك
صورهيفاوهبي
صوررومنسية
كيوتل
حظك اليوم2010
العاب طبخ جديدة
العاب بنات طبخ
العاب بنات
موضيع اسلاميه
حياة صفات اخلاق
خطب اناشيد صوتيات
مواضيع عامة
نقاش وحوار
اخبار عامة
ترحيب وتعارف
شعر
قصائد
خواطر
قصص رويات
العاب مسابقات
نكت
صور كركاتير
صور
صورجديدة
السياحة والسفر
لغات
ترجمه
مترجم جوجل
ترجمة جوجل
مترجم قوقل
شخصيات تاريخية
كرة
كرة قدم
نادي الريان
نادي السد
نادي الغرافة
نادي قطر
نادي العربي
نادي الاهلي المصري
نادي الزمالك المصري
رياضة متنوعة
سيارات ودرجات
الامومة والطفل
ديكو واثاث
عروس قطر
منتدي عروس قطر
صحة طب بديل
عالم حواءوادم
عالم حواء
عالم الحياة الزوجية
عالم الرجل
برامج كمبيوتر
برامج نت
انظمة التشغيل ويندوز
تحميل العاب فلاش
العاب كمبيوتر
توبيكات
توبيكات مسنجر
بلوتوث
الاقمار الصناعية
الستالايت
تصميم جرفكس
فوتوشوب
تطوير المواقع
تطوير منتديات
اغاني
اغاني mp3
اغاني شعبي
اغانى شعبى
اغاني شعبية
اغانى شعبيه
اغاني حزينة
اغاني افراح
اغاني دجي
اغانى ديجهات
اغاني اجنبية
فيديو كليب
صورفنانين
صور مشاهير
اخبار الفن
افلام
افلام عربي
افلام اجنبي
افلام هندية
مسلاسلات عربية
مسلسلات اجنبية
افلام انمي
كرتون
يوتيوب
فيديو يوتيوب
youtube
forex
فوركس
forexmacro
forex factory
جريدة الاهرام
جريدة العرب
جريدة الشرق,جريدة الشرق القطرية
جريدة الراية
جريدة الجزيرة
جريدة الوطن
جريدة الرياض,صحيفة الرياض
جريدة عكاظ ,صحيفة عكاظ
Very interesting post, I
Very interesting post, I will be checking into this website again
العاب
العاب
العاب
العاب طبخ
العاب بنات
العاب اكشن
العاب
العاب مكياج
لعبة سونيك
ازياء
فساتين
اطباق ساخنه
مكياج
منتدى
بلاك بيري
ماسنجر بلاك بيري
خلطات الدكتور عبدالباسط
منتديات
العاب
منتديات مصرية
العاب بنات
العاب
-
العاب طبخ
-
عروس قطر
-
منتدي عروس قطر
-
العاب بنات
-
العاب تلبيس
-
العاب جديدة
-
اغانى -
بنات كول
-
منتديات
دليل مواقع
-
بنات قطر
-بلياردو
-
-صور×صور
-
قطريات
-توبيكات
فساتين 2010
-
منتديات بنات
منتديات
بنات قطر
مترجم جوجل
-
Travian -
قطر
قيمزر - بلياردو
منتديات
يوتيوب
توبيكات
صوررمنسيه
صورهيفاوهبي
العاب
العاب بنات
العاب تلبيس
مترجم جوجل
مترجم قوقل
ترجمة جوجل
ترجمة
الماسنجر
شات صوتي
شات
منتديات
قطر
بنات
بنات قطر
منتدى سوالف بنات
بنت قطر
الاميرة ديانا
صور الاميرة ديانا
منتدى سنت قطر
سوالف بنات
منتدى سوالف
فيس بوك بالعربي
فيس بوك
العاب
ألو فن
الو فن
allofan
العاب
العاب اكشن
االعاب باربي
العاب اطفال
العاب ماريو
العاب بلياردو
العاب بنات
العاب تسلية
العاب حروب جوية
العاب سيارات
العاب طبخ
العاب الدرجات
العاب كرة قدم
العاب ازياء
حظك فى حبك
صورهيفاوهبي
صوررومنسية
كيوتل
حظك اليوم2010
العاب طبخ جديدة
العاب بنات طبخ
العاب بنات
موضيع اسلاميه
حياة صفات اخلاق
خطب اناشيد صوتيات
مواضيع عامة
نقاش وحوار
اخبار عامة
ترحيب وتعارف
شعر
قصائد
خواطر
قصص رويات
العاب مسابقات
نكت
صور كركاتير
صور
صورجديدة
السياحة والسفر
لغات
ترجمه
مترجم جوجل
ترجمة جوجل
مترجم قوقل
شخصيات تاريخية
كرة
كرة قدم
نادي الريان
نادي السد
نادي الغرافة
نادي قطر
نادي العربي
نادي الاهلي المصري
نادي الزمالك المصري
رياضة متنوعة
سيارات ودرجات
الامومة والطفل
ديكو واثاث
عروس قطر
منتدي عروس قطر
صحة طب بديل
عالم حواءوادم
عالم حواء
عالم الحياة الزوجية
عالم الرجل
برامج كمبيوتر
برامج نت
انظمة التشغيل ويندوز
تحميل العاب فلاش
العاب كمبيوتر
توبيكات
توبيكات مسنجر
بلوتوث
الاقمار الصناعية
الستالايت
تصميم جرفكس
فوتوشوب
تطوير المواقع
تطوير منتديات
اغاني
اغاني mp3
اغاني شعبي
اغانى شعبى
اغاني شعبية
اغانى شعبيه
اغاني حزينة
اغاني افراح
اغاني دجي
اغانى ديجهات
اغاني اجنبية
فيديو كليب
صورفنانين
صور مشاهير
اخبار الفن
افلام
افلام عربي
افلام اجنبي
افلام هندية
مسلاسلات عربية
مسلسلات اجنبية
افلام انمي
كرتون
يوتيوب
فيديو يوتيوب
youtube
forex
فوركس
forexmacro
forex factory
جريدة الاهرام
جريدة العرب
جريدة الشرق,جريدة الشرق القطرية
جريدة الراية
جريدة الجزيرة
جريدة الوطن
جريدة الرياض,صحيفة الرياض
جريدة عكاظ ,صحيفة عكاظ
دردشه
دردشه كتابيه
دردشة طال السكوت ترحب بكم
شات الشرقيه
دليل امير
دردشة صوتية
شات سعودي
خليجي
شات خليجي
دردشة خليجي
شات صوتي
دردشة
شات
شات كتابي
شات سعودي
دردشة كتابية
توبيكات
منتدى
العاب
عيادات المركز الاستشاري
تنظيف اسنان
ازالة الشعر
تنظيف البشره
عمليات التجميل
شات كتابي
شات صوتي
شات كويتي
شات صوتي
سكس
شات
دردشة
شات كتابي
شات سعودي
شات قلوب
شات السعودية
شات تعب قلبي
شات قلوب السعودية
دردشة قلوب السعودية
الشات السعودي
قلوب
شات القلوب
chat qloob
شات السعودي
chat written
rg,f
الشات
شات الرياض
شات قلوب السعوديه
rzh
online accounting degree
online accounting
online degree
car insurance
cars
online psychology degree
psychology degree
online paralegal degree
paralegal degree
buy domain name
domain name
domain names
insurances
interest credit
crm software
mba degree online
mba degree
online college degree
AdWords campaign
interior design degree
interior design
hosting providers
bachelor degree on line
education degree online
education degree
email marketing
debt
web hosting
web site register
teaching degree
degree education on line
graphic design degree
AdSense
available domain name
ecommerce hosting
car loans
bulk email marketing
master degree on line
network monitoring software
visa credit card
credit cards
addwords
project management software
register a website
student credit card
University Degrees Online
merchant account
personal domain name
survey software
virus protection
undergraduate degree
financing
microsoft certification
google news
Jewelry
fertilizer companies
World stock markets
stock markets
hotels
pictures of hotels
travel
Tourism
forex
sex
cars renting
kik itten a kultúrfelelősök?!
Elég szégyenletes, hogy a magyar médiában méltatlaul kevés helyet kap Tommy Ramone. Mit is írtam? Semmilyen helyet nem kap. Meg sem említik. Nem is létezik. Ha igen, csak azért, mert ott volt a nagykövetségen. Szégyen. Húzzák le magukat...
Grat!
Grat!
pffff
Megnéztem. Inkább nem mondok semmit. aka. No Comment! Barbárok!
--------------
Csak a SZEGED!
:(
Ezt nézzétek: http://www.smartpunk.com/product.php?item_id=22971
Szerintem retek undorító. Nem vicces. A Ramones soha nem ártott senkinek. Joey és a többiek nem ezt érdemlik. Öncélú, elvtelen senkik...szánalmas :(